8. fejezet

Eltelt 1 hónap, azóta kórházban vagyok. Minden nap meglátogattak anyáék és Balázsék is. Sokat voltak bent nálam. De a kórteremben lévőkkel is jóban lettem. Nagyon aranyosak sokat beszélgetünk. De azóta Andi kikerült és helyére egy Lili nevű lány jött. Neki valamijét műtöttek. Azt hiszem a lábát.. nekem ma lesz az első alkalom, hogy lábra állhatok. Nagyon izgulok, mivel egy nyamvadt hónapig csak feküdtem és ültem. Gyógytornászhoz kell majd járnom, mivel evvel a lábammal újra meg kell tanulnom járni. A gipszet tegnap vették le. Annyira jó érzés volt. De raktak rá valami rögzítőt, hogy ne mozgassam. Reggel 10-kor jött be egy középkorú nő
- Jó reggelt. Melyikőtök Tóth Eszter? - kérdezte
- én! - mondtam feltéve a kezemet
- Szerbusz Eszti, Nóra vagyok - mutatkozott be - én vagyok a gyógytornász
- Áh! Jó napot - köszöntem illedelmesen
- Szóval neked a lábad volt törve, és csavarok vannak benne, ugye?
- igen, bólintottam
- rendben! És ma állunk először lábra 1 hónap fekvés után - takarta ki a lábamat és felültem és leraktam mindkét lábam az ágyról. Hirtelen megszédültem de mindig ez van. Vettem egy nagy lélegzetet és bólintottam. Avval Nóra megfogta a két kezem és felhúzott. 
- Na most akkor lépjünk - mondta és elindult hátra ezért nekem lépnem kellet előre egyet. Mindenki feszülten figyelt várta, hogy mi lesz. Léptem egyet a jó lábammal, aztán következett a "beteg" lábam. Ahogy ráléptem éreztem, hogy fáj de mentem. Már egész jól ment, a szoba közepén tartottunk és már gyorsítottunk is egy kicsit, mikor éreztem, hogy szédülök és dőlők. Utánam kapott valaki, de már nem tudtam, hogy mi van mert sötét volt. Már megint...